Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány
Az Országgyűlés a Millenáris Park, mint a nemzeti és a nemzetközi együttműködést jelképező kulturális és oktatási központ, valamint az egykori meghatározó ipari létesítmény, a Ganz Villamossági Művek Lövőház utcai telepe épületeinek megóvása, a területen megvalósítandó nemzeti identitástudatot és összetartozást erősítő, értékmegőrző, kulturális, tudományos és társadalmi feladatok támogatása érdekében megalkotta az egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló 2020. évi CVI. törvényt. Ennek értelmében a Magyar Állam létrehozta a Millenáris Tudományos Kulturális Alapítványt, mint közérdekű vagyonkezelő alapítványt.
Az Alapítvány alapítója a Magyar Állam. Az Alapító az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány 5 tagú kuratóriumát jelölte ki.
Kuratórium
A Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány közérdekű célja egy olyan, a Millenáris Parkban a jövőt bemutató tudományos, kulturális és oktatási központ létrehozása, amely egyben családbarát, interaktív közösségi tér is. Az Alapítvány célkitűzései közé tartozik, hogy a tanulni és szórakozni vágyók egyaránt megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő olyan programokat, amelyek a nemzeti és a nemzetközi együttműködést jelképező, Európa társadalmi, kulturális és életmódbeli értékein, a tudományos, technikai fejlesztésen és az információs társadalom eredményein alapulnak. Hozzájárul a színházi kulturális élet működéséhez, és abban aktívan részt vesz. Az Alapítvány közfeladata a Millenáris Nonprofit Kft. és a Thália Színház Nonprofit Kft., illetve a közfeladat-ellátás eszközét képező, az Alapítvány közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló más jogi személy fenntartása és működésének biztosítása is.
Az Alapítvány ügyvezető szerve a Kuratórium, amelynek tagjai az Alapítvány vezető tisztségviselői. Az Alapítvány alapítója a Magyar Állam, amely az Alapítvány Alapító okiratában az alapítói jogok teljes körének gyakorlására az Alapítvány Kuratóriumát jelölte ki.
A Kuratórium elnöke
Dr. Láng Zsolt
Kuratóriumi tagok
Dr. Janó Márk
Dr. Béres József Károly
Dr. Naszvadi György
Dr. Schaller-Baross Ernő
Felügyelőbizottság
A Felügyelőbizottság elnöke
Lehmann Kira Veronika
A Felügyelőbizottság tagjai
Bertalan Sándor
Péli Nikoletta
Elérhetőség
Az Alapítvány hivatalos neve: Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány
Székhelye: 1024 Budapest, Fény utca 20-22.
Alapítványi munkatárs: dr. Prónik Judit – alapítványi titkár
E-mail cím: [email protected]
Közérdekű adat megismerésére irányuló igények benyújtásának módja:
Írásban: Millenáris Tudományos Kulturális Alapítvány
Postacím: 1024 Budapest, Fény utca 20-22.
Elektronikusan: [email protected]