Hogyan jutok el a Millenáris Parkba?

A Millenáris Park a Széll Kálmán tértől 5 percre található. A bejáratához a Lövőház utcán (a Mammut 1 és 2 között) az első keresztutcáig, a Fény utcáig kell sétálni. Itt jobbra fordulva, körülbelül 200 métert haladva található a Millenáris Park Fény utcai bejárata.

Ezen kívül található kapu a Marczibányi tér felől, a Kis Rókus utca felől és a Lövőház utca felől is.
A Millenáris Park könnyen megközelíthető a 2-es metróval, a 17-es, 18-as, az 59-es és a 61-es villamossal, az 5-ös, a 16-os, a 102-es és a 139-es buszokkal (Széll Kálmán tér), illetve a 4-es és a 6-os villamossal (Széna tér).

Ha a GPS-be beírja, Millenáris, akkor is idetalál!
Koordináták: É 47.5095° / K19.0249°

Lehet-e kutyát hozni a parkba?

A Millenáris területére élő állatot – kivéve igazolvánnyal rendelkező segítő állatot, illetve olyan állatot, amely valamilyen rendezvényhez kötődik – behozni tilos. A rendezvényhez kapcsolódó élő állat behozatalához előzetes írásbeli engedély szükséges.

Hány éves korig használhatóak a játszótereken található játékeszközök?

A Zöld Péter játszóteret kizárólag 14 éven aluli gyermekek használhatják. A Kis Rókus utcai, forgókapus bejárat mellett kialakított játszóteret 3 év feletti gyermekek szülői felügyelettel vagy felnőtt kísérettel használhatják. Az egyes játékeszközökre vonatkozó konkrét használati korhatár-ajánlás a játszótéren kifüggesztve olvasható.

Lehet-e biciklizni a parkban?

A Park területén kerékpározni tilos. Kerékpárt elhelyezni csak a kerékpártárolóban szabad. A kerékpártárolókban elhelyezett kerékpárokért és egyéb eszközökért, valamint a területre behozott tárgyakért felelősséget nem vállalunk.

Mikor van nyitva a Park?

A Millenáris Park naponta 6.00 órától 23.00 óráig, november 1-jétől március 1-jéig 6.00 órától 21.00 óráig látogatható (a nyitvatartás rendezvények idején ettől eltérhet).

Mikor van nyitva a Zöld Péter játszótér?

A Zöld Péter játszótér minden nap reggel 6 órakor nyit és sötétedéskor zár.

Hol vehetek jegyet a programokra?

A Millenárison zajló rendezvények jegyvásárlására vonatkozó információkról a programok menüpontban tájékozódhat.

Jegyvásárláskor milyen utalványokat használhatok fel?

A programok menüpontban megtalálható az adott eseményre beváltható utalványok listája.

Hol parkolhatok?

A Millenáris és a Széllkapu parkok tágas kétszintes mélygarázsaiban összesen 22.200 m2-en 770 parkolóhely található, amelyből 14 akadálymentes parkolást tesz lehetővé. A Széllkapu mélygarázsban ezenkívül magas színvonalú technológiával autómosó, valamint a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az e-mobilitás támogatása érdekében a város egyik legjelentősebb elektromos töltőállomása működik. A Széllkapu és a Millenáris mélygarázsokat a Kis Rókus utcai lehajtókon keresztül tudják megközelíteni.

A mélygarázsban történő parkolás feltételeiről a Mélygarázs menüpont üzemeltetésről szóló hivatkozásaiból tájékozódhat.

Meddig van nyitva a parkoló?

A Millenáris és a Széllkapu mélygarázsok a hét minden napján 24 órán keresztül üzemelnek.

Hol tudom fizetni a mélygarázsban a parkolást?

A parkolást a mélygarázs -1. szintjén található fizető automatáknál tudja fizetni. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Hogyan kaphatok áfás számlát a Millenáris mélygarázsban kifizetett parkolásomról?

Áfás számlát előzetes jelzés esetén, a -1. szinten a garázskezelőnél történő fizetéskor tudunk kiállítani a fizetés napján, a mélygarázs nyitva tartási ideje alatt. Az automatánál fizetett parkolás esetén és utólag nem áll módunkban áfás számált kiállítani.

Szeretnék fotókat készíteni a Millenáris Parkban vagy a Millenárisról, megtehetem-e?

A Millenáris közönségforgalmi területein csak és kizárólag magán célra készíthetők fotók. Professzionális vagy kereskedelmi céllal minden esetben engedéllyel lehet csak fotókat, felvételeket készíteni. Fotók készítése akkor lehetséges, ha sem a rendezvényeket, sem a közönségforgalmat nem zavarják. Amennyiben az épületek, a park csupán háttérként jelenne meg más tematikájú és más célra (például esküvői fotózás, divatfotózás) szánt felvételeken, a fotózáshoz akkor is előzetes egyeztetés szükséges. Ezzel kapcsolatos igényét a [email protected] e-mail címen tudja jelezni.

Sajtómegkereséssel kihez fordulhatok?

Sajtómegjelenésekkel, fotózási és forgatási engedéllyel, interjúigénnyel kapcsolatban a Millenáris Kommunikációs Igazgatósága készséggel áll rendelkezésére a [email protected] címen.

Skip to content