Millenáris

El vino de mi sangre

2026. május 27.
19:30

JEGYEK

4 900 Ft

HELYSZÍN

E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Vérem kelyhe

FlamenCorazónArte Táncszínház

A kereszténység és annak létjogosultsága Krisztus feltámadásán alapul, de még soha senki sem szólaltatta meg e korszakalkotó jelentőségű esemény egyetlen szemtanúját: Mária Magdolnát. Ott hever előtte a Messiás teste, és monológja során elénk tárja gondolatait, tépelődését. Mária Magdolna megidéz egy másik lehetséges valóságot, megelevenít egy másik feltételezhető történetet. Titokban cselekszik, hiszen tette és engedetlensége törvénybe ütköző. Mielőtt örökre búcsút venne szerelmétől, még egyszer átéli, egyben újraértelmezi a közös emlékeket. Hisz benne, hogy legyőzheti a halált, és reményt ültethet az emberek szívébe, a kegyetlen, erőszakos, zsarnoki világban.

Hosszú, kemény életút áll mögötte: megedzették a kemény tapasztalatok és a kiszolgáltatottság. Készen áll a törvényszegésre, sőt arra is, hogy kockára tegye az életét, és megvalósítsa az álmát, amely túlszárnyal az élet és a józan ész határain. A szerelem elképzelhető legnagyobb próbatételének végrehajtására szánja el magát, és a fájdalmas kínszenvedés óráiban megéli a feltámadás hiteles csodáját, amellyel oly sok szívben lángra gyújtja, és mind a mai napig táplálja a reményt.

Ignació Garcia:

A Nemzeti Színházban rendezte meg 2022-ben A kertész kutyáját, (Lope de Vega), illetve Kaposváron a Huncut kísértet című Calderón de la Barca-darabot.

Ignacio García a madridi Real Escuela Superior de Arte Dramático rendezői szakán szerzett diplomát, valamint elnyerte a Asociación de Directores de Escena, a spanyol Színházi Rendezők Szövetsége által odaítélt „legjobb rendező” és „legjobb fiatal rendező” díjat, továbbá a Teatro Real de Madrid által szervezett I. színházi alkotói verseny győztese is volt. Évekig ő igazgatta a jeles Festival Internacional de Teatro Clásico de Almagro színházi fesztivált, továbbá a madridi Teatro Español művészeti igazgató helyetteseként is tevékenykedett. A Voces de la Lengua nevű művészeti központ megalapítása is az ő nevéhez fűződik. A Festival DramaFest, a kortárs drámára fókuszáló mexikói fesztivál igazgatója.

Táncművész, koreográfus: Lippai Andrea, Harangozó Gyula Díjas
Színművész: Tary Patricia

Látványterv, díszlet: Pirók Péter
Fényterv: Pető József
Jelmezterv: Lippai Andrea

Író, rendező, zeneszerző: Ignacio García
Műfordító, dramaturg: Mester Yvonne

Támogató: Spanyol Királyság Nagykövetsége

TOVÁBBI PROGRAMJAINK

PROGRAMOK

E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

F_EvER

2026. május 8.
Jegy: 7 500 Ft
E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Mind the Body

2026. május 9.
Jegy: 6 900 Ft
E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Kőketánc

2026. május 10.
Jegy: 1 900 Ft
E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Lábujjhegyen – Zenéről és táncról, párban

2026. május 10.
Jegy: 4 900 Ft
E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Amit a nappal az éjszakának köszönhet

2026. május 10.
Jegy: 13 500 Ft
E ÉPÜLET – NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Amit a nappal az éjszakának köszönhet

2026. május 10.
Jegy: 11 900 Ft
Scroll to Top

Ma is nyitva vagyunk:
06:00-23:00

Címünk

1024 Budapest
Kis Rókus utca 16-20.

Nyitvatartás

1024 Budapest
Kis Rókus utca 16-20.

Ügyfélszolgálat

1024 Budapest
Kis Rókus utca 16-20.

Megszakítás