Az MTE végzős klasszikus balettművész hallgatóinak műsora
Magyar Táncművészeti Egyetem
A Táncművészeti Egyetem balettművész hallgatóinak vizsgakoncertje hagyományosan egy klasszikus/neoklasszikus balett-felvonással kezdődik, a második rész koncertszámai között minden hallgató a tehetségének leginkább megfelelő stílusú és karakterű feladatban mutatkozhat be, míg a harmadik részben egy modern/kortárs darab kerül a műsorba. 2023-ban egy magyarországi ősbemutató, és egy régen látott, már a világ balettrepertoár meghatározó részéhez tartozó neoklasszikus remekmű is látható lesz a 15 tehetséges végzős balettművész és néhány hallgatótársuk előadásában. Nagy megtiszteltetés, hogy Hans van Manen engedélyezte az Adagio Hammerklavier előadását, Jacopo Godani pedig Moto Perpetuo címü igazi kortárs balettjét osztotta meg a fiatal táncművészekkel és az érdeklődő közönséggel is!
Évfolyamvezető balettmesterek: Fodorné Molnár Márta egyetemi tanár, Macher Szilárd egyetemi tanár