Talpuk alatt – komplex táncszínházi nevelési előadás

2023. június 02. 10:00
PÉNTEK
Helyszín
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

a Duna Táncműhely, a Káva Kulturális Műhely és a Nemzeti Táncszínház közös előadása

Egy Torontó közeli kisváros Közösségi Házában augusztus 20-án rendezvényt szerveznek a helyi magyaroknak az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Erre az alkalomra a kanadai Rezeda Dance Company új műsorral készül.

Tamás, a csoport vezetője nehéz helyzetben van, mert az utóbbi időben sok táncos elhagyta a csoportot. Ebben az időszakban érkezik Magyarországról Bálint, az ifjú koreográfus, táncpedagógus. Tamás, a csoport vezetője nagy örömmel fogadja, ám a kezdeti örömök után egyre több a konfliktus, mivel, Bálintnak egészen más elképzelései vannak az új előadással kapcsolatban. Két világ, két világfelfogás, a néptáncról és a hagyományról (a hagyomány megőrzéséről, továbbörökítéséről) való két ellentétes gondolkodás csap össze a történetben.

Az alkotók célja, hogy a kortárs néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.

Játékunkban a hagyomány és innováció témakörét szeretnénk megvizsgálni; a két fogalom feszültségéről egymás mellett / egymás nélkül / egymással örök harcban levéséről szeretnénk közösen gondolkodni a fiatalokkal. A tánc médium, segít a központi kérdés minél érzékletesebb, árnyaltabb, több érzékszervet bekapcsoló vizsgálatához, az identitás kérdéskörének körbejárásához.

Az előadás során felvetett és körbejárt téma/problémák: Hagyomány és innováció – mit tesz velünk az ezekhez való ragaszkodás?
Az előadás 2022-ben a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a “legjobb színházi nevelési előadás” különdíját kapta.

Játsszák és táncolják: Bori Viktor, Milák Melinda, Kardos János, Bódi Dávid, Kolumbán Norbert, Soltész Luca, Kovács Anita, Reszneki Viràg

Író, dramaturg: Romankovics Edit
Zene: DJ Panda
Látványtervező: Kiss Gabriella
Kivitelező: Iszlai Zoltán
Technika: Kálócz László / Kardos János
Hangtechnika: Fekete Mátyás/Osváth István
Színházi nevelési konzulens: Takács Gábor
Koreográfus: Juhász Zsolt
Rendező: Sereglei András

Megközelítés

1024 BUDAPEST, KIS RÓKUS U. 16-20.

A Millenáris pár perc sétával elérhető a Széll Kálmán tér, Széna tér, Mechwart liget irányából. Ezeken a közlekedési csomópontokon számos busz, metró, villamos, valamint éjszakai busz közlekedik, további több Bubi dokkoló is található ezeken a tereken.

Metró: M2

Villamosok: 4, 6, 17, 56, 56A, 59, 59A, 59B, 61

Buszok: 5, 16, 39, 91, 128, 129, 139, 149, 155, 156, R158, 191, 291 Éjszakai járművek: 6-os villamos, 916, 922, 956, 960, 990

Autóval: A Millenáris területén két mélygarázs is üzemel, amelyek a Kis Rókus utca felől közelíthetőek meg.

Mélygarázs
Skip to content