Anna Karenina – Táncjáték két részben – Győri Balett

Balett
2023. június 05. 19:00
HÉTFŐ
Jegyek
4 000 Ft
Helyszín
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

A Győri Balett előadása a világirodalom egyik leghíresebb románca, az Anna Karenina táncszínházi adaptációja, amelyet Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes Művész koreográfus állított színpadra. A Tolsztoj klasszikus művén alapuló koreográfia középpontjában Anna, a tragikus sorsú asszony áll, az ő szenvedélyes szerelmét, vívódásait és anticipált bukását ülteti át együttesünk a tánc nyelvére.

Tolsztoj 1872-ben szemtanúja volt, amikor egy fiatal nő, féltékenységi rohamában egy tehervonat elé vetette magát. Az írót a halott, összeroncsolt nő látványa sokáig nyomasztotta. Tizenegyszer dolgozta át a művét, mire megszületett a végső változat, amely Annát az irodalom legnagyobb hősnői közé emelte. 

Velekei a női psziché nagy ismerője, alkotói ouvre-jából rendre kiemelkednek az önsorsrontó, elbukott női lelkek motivációit vizsgáló koreográfiák. Ebbe a sorba illeszkedik a sikeres, mindenki által elismert asszony története is; Annának mindene megvan, amikor egy végzetes napon összetalálkozik a fényes karrier előtt álló, jóképű fiatal katonatiszttel, Vronszkij gróffal. A teljes élet, a nagybetűs szerelem után vágyódó férjes asszonyt örvényszerűen ragadja magával ifjú szeretője iránti szenvedélye egészen a tragikus végkifejletig. Amikor először találkozik a pillantásuk, Anna élete megpecsételődik.

Szereplők:
Anna Karenina: Marjai Lili Anna

Végzet: Luigi Iannone, Luka Dimić
Alekszej Vronszkij gróf, Anna szeretője: Jekli Zoltán
Alekszej Alekszandrovics Karenin, Anna férje: Artem Pozdeev
Szerjozsa, Anna és Karenin fia: Nagy Keve Richárd
Vronszkaja grófné, Vronszkij anyja: Szalai Judit
Konsztantyin Dmitrics Levin: Golubkovics Gergő
Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja hercegnő, Kitty: Guti Gerda
Vronszkij lova: Daichi Uematsu

Több szerepben: Alexey Dolbilov, Daichi Uematsu, Engelbrecht Patrik, Gémesi Máté, Gyurmánczi Diána Harangozó-díjas, Horváth Krisztián, Luka Dimić, Szentiványi Richard, Téglás Bánk, Sebestyén Bálint Harangozó-díjas, Thales Henrique, Herkovics Eszter Adria, Kovács Eszter, Matuza Adrienn, Tetiana Baranovska, Szalai Judit, Tatiana Shipilova, Tüű Barbara, Joó Lea Napsugár

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola balettnövendékei: Sali Izabella Emma, Kozári Zelma, Nyári Virág, Polgár Luca

Asszisztensek: Jónás Zsuzsa Harangozó-díjas, Kara Zsuzsanna
Zene: Max Richter montázs
Fény: Stadler Ferenc
Jelmez: Velich Rita
Díszlet: Bozóki Mara
Dramaturg: Csepi Alexandra

Koreográfus: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes Művész

Művészeti vezető: Lukács András Seregi- és Harangozó-díjas
Igazgató: Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, Érdemes Művész

Megközelítés

1024 BUDAPEST, KIS RÓKUS U. 16-20.

A Millenáris pár perc sétával elérhető a Széll Kálmán tér, Széna tér, Mechwart liget irányából. Ezeken a közlekedési csomópontokon számos busz, metró, villamos, valamint éjszakai busz közlekedik, további több Bubi dokkoló is található ezeken a tereken.

Metró: M2

Villamosok: 4, 6, 17, 56, 56A, 59, 59A, 59B, 61

Buszok: 5, 16, 39, 91, 128, 129, 139, 149, 155, 156, R158, 191, 291 Éjszakai járművek: 6-os villamos, 916, 922, 956, 960, 990

Autóval: A Millenáris területén két mélygarázs is üzemel, amelyek a Kis Rókus utca felől közelíthetőek meg.

Mélygarázs
Skip to content