Blogbejegyzés főkép

“Bajnok vagyok, az is maradok”

Risztov Éva Egerszegi Krisztina varázsának köszönheti, hogy elindult az úton, amely végül elvezette őt gyerekkori álma beteljesítéséhez, az olimpiai bajnoki címhez. Mindez 2012-ben történt Londonban: ez Magyarország első nyílt vízi úszásban elért címe. Risztov a Hyde parkban nyert, húsz évvel az után, hogy megfogalmazta élete vágyát. „Bajnok vagyok, az is maradok” – mondta utána 2016-ban, a riói olimpia után. Risztov Éva a Világraszóló Bajnokaink kiállítás megnyitóján is jelen volt, ahol többek között mesélt sportkarrierje legszebb pillanatáról, a londoni győzelemről, a kabaláiról, rituáléiról, tanácsot adott a jövő olimpikonjainak, valamint azt is elárulta, miért és kiknek ajánlja a Millenáris legújabb interaktív sportkiállítását. Az interjút alábbi videónkban tekinthetitek meg:

Információ ikon

A kiállítást a hatályos kormányrendelet alapján védettségi– és arcképes (személyi, jogosítvány vagy útlevél)- igazolvány együttes bemutatásával, vagy a védettséget igazoló telefonos applikációval látogathatják a 18 év felettiek.

Kiskorú látogatók, védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a kiállításon, kivéve azon 16-18 éveseket, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül kívánják megtekinteni a kiállítást.

A programon az érvényes járványügyi szabályok betartása kötelező.

A Tovább gomb megnyomásával elfogadod, hogy a kiállítás érvényes belépőjeggyel, és a lenti szabályok betartásával együtt látogatható.

Jegyvásárlás
Close